Amikor elkezdtem a blogot, ígértem, hogy talán minden este írni fogok. Aztán meg hetente írtam, majd kéthetente, végül egy hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy újra írjak valamit, nyissak egy kicsit, adjak hírt magamról.
Az elmúlt egy hónapban embertelenül zsigerlem magam, a XX. századi történelmi szigorlatra készülök (június 25.). Ezzel kapcsolatban pedig mély pesszimizmusban vagyok: az egyik vizsgáztató feleletkor kifejezetten zavart helyzetbe hozza a hallgatót abnormális kérdéseivel, és hiába készül fel szerencsétlen delikvens, egy idióta kérdéssel tönkremegy egész felkészülése. Emiatt minden nap, 15-16 órányi tanulás közben, sokszor gyötör ez a gondolat: hiába daráltam be több ezer oldalnyi anyagot, elbukhatok. A legnehezebb a reggel, amikor össze kell kaparnom valahogy magam és valahogy elkezdeni. És este, amikor pedig úgy zuhanok párnámra, hogy a bizonytalanság ott van felettem.
Az utóbbi időben nem igazán volt észrevehető, de bicegtem, mert a térdem fáj, főleg ha lépcsőznöm kell. Azt hiszem ez a focihoz köthető, sokat fociztam az elmúlt időszakban, ez eléggé tönkre vágta, bár kétségtelen, hogy elég letámadósan és agresszívan játszom. Lehet, el kellene menni a dokihoz, de ezt inkább a szigorlat utánra hagyom. Mikor hogy: van amikor semmi baja, aztán meg úgy belenyilall, hogy majd' kicsordul a könnyem. A tél óta pedig gerinctájékon szintén fáj, ez inkább tompán (mivel kályhánk van, és fát viszont vágni kell, így ez megterhelte a derekamat)
Hogy mostanság miként vagyok... hát igazából a tanulás miatt nem nagyon agyalok, inkább az anyagokra koncentrálok, de az ún. elvagyok kategória, se nem nagyon lent, se nem nagyon fent. Mindenesetre februárban vettem fel több vallással kapcsolatos értelmiségi modult, nem vallási meggyőződésből, hanem pusztán abból a szempontból, hogy hátha adnak valami plusz emberi érzést, etikát. Végül is nem térítettek, hanem inkább morálisan beszélgetés és tanítások voltak ezek az alkalmak. Talán felteszem ide azt a kötelező dolgozatot, melyet egy idős tiszteletesnek írtam, a blogon írt gondolatok, érzések legjavát foglaltam össze, olvasztottam egybe, mintegy kvintesszenciaként a tavaszi félévben e gondolatvilágnak. Az idős úr mosolygott és örült neki. Dicsérő szavai pedig jólestek.
Még mindig nem írtam arról, hogy mi történt velem március közepe-vége és április közepe között, életem katasztrófája volt az az időszak. Most egyelőre azért nem boncolgatnám, mert a vizsgaidőszakban, egy kemény vizsga (szigorlat) előtt nem volna ez túl jó ötlet, talán majd utána rátérek.
Most inkább zárok...
Szóval
...
Nincs keserűbb érzés annál, amikor az ember a születésnapja körül számot vet életével, saját magával, próbálja feldolgozni illetve próbál megküzdeni azzal a tonnányi teherű negatív eseményekkel és élettel, melyek bazaltként az egyszeri lélekre brutálisan nehezednek. Olyan, mint amikor az epe feltolul a torkodba, marja, és a száj nem mosolyog.
...
Huszonhat év ... eladom.
"Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél."
(J. A.)
(e Dal hallgatása közben mindig megnyugszom, a szám vége felé kialakul egy olyan érzés, hogy nincs semmi baj, nyugi)
Hát, akkor "boldog" szülinapot kívánok magamnak.
Az elmúlt egy hónapban embertelenül zsigerlem magam, a XX. századi történelmi szigorlatra készülök (június 25.). Ezzel kapcsolatban pedig mély pesszimizmusban vagyok: az egyik vizsgáztató feleletkor kifejezetten zavart helyzetbe hozza a hallgatót abnormális kérdéseivel, és hiába készül fel szerencsétlen delikvens, egy idióta kérdéssel tönkremegy egész felkészülése. Emiatt minden nap, 15-16 órányi tanulás közben, sokszor gyötör ez a gondolat: hiába daráltam be több ezer oldalnyi anyagot, elbukhatok. A legnehezebb a reggel, amikor össze kell kaparnom valahogy magam és valahogy elkezdeni. És este, amikor pedig úgy zuhanok párnámra, hogy a bizonytalanság ott van felettem.
Az utóbbi időben nem igazán volt észrevehető, de bicegtem, mert a térdem fáj, főleg ha lépcsőznöm kell. Azt hiszem ez a focihoz köthető, sokat fociztam az elmúlt időszakban, ez eléggé tönkre vágta, bár kétségtelen, hogy elég letámadósan és agresszívan játszom. Lehet, el kellene menni a dokihoz, de ezt inkább a szigorlat utánra hagyom. Mikor hogy: van amikor semmi baja, aztán meg úgy belenyilall, hogy majd' kicsordul a könnyem. A tél óta pedig gerinctájékon szintén fáj, ez inkább tompán (mivel kályhánk van, és fát viszont vágni kell, így ez megterhelte a derekamat)
Hogy mostanság miként vagyok... hát igazából a tanulás miatt nem nagyon agyalok, inkább az anyagokra koncentrálok, de az ún. elvagyok kategória, se nem nagyon lent, se nem nagyon fent. Mindenesetre februárban vettem fel több vallással kapcsolatos értelmiségi modult, nem vallási meggyőződésből, hanem pusztán abból a szempontból, hogy hátha adnak valami plusz emberi érzést, etikát. Végül is nem térítettek, hanem inkább morálisan beszélgetés és tanítások voltak ezek az alkalmak. Talán felteszem ide azt a kötelező dolgozatot, melyet egy idős tiszteletesnek írtam, a blogon írt gondolatok, érzések legjavát foglaltam össze, olvasztottam egybe, mintegy kvintesszenciaként a tavaszi félévben e gondolatvilágnak. Az idős úr mosolygott és örült neki. Dicsérő szavai pedig jólestek.
Még mindig nem írtam arról, hogy mi történt velem március közepe-vége és április közepe között, életem katasztrófája volt az az időszak. Most egyelőre azért nem boncolgatnám, mert a vizsgaidőszakban, egy kemény vizsga (szigorlat) előtt nem volna ez túl jó ötlet, talán majd utána rátérek.
Most inkább zárok...
Szóval
...
Nincs keserűbb érzés annál, amikor az ember a születésnapja körül számot vet életével, saját magával, próbálja feldolgozni illetve próbál megküzdeni azzal a tonnányi teherű negatív eseményekkel és élettel, melyek bazaltként az egyszeri lélekre brutálisan nehezednek. Olyan, mint amikor az epe feltolul a torkodba, marja, és a száj nem mosolyog.
...
Huszonhat év ... eladom.
"Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél."
(J. A.)
(e Dal hallgatása közben mindig megnyugszom, a szám vége felé kialakul egy olyan érzés, hogy nincs semmi baj, nyugi)
Hát, akkor "boldog" szülinapot kívánok magamnak.
