"Kemény a menny"

József Attila ifjú korában

A költő felnőtt férfiként

Feldolgozásalbum

Ágnes Vanilla: József Attila (2005)

Nos
Adott egy költő, akire képtelenség megfelelő jelzőket találni.
Adott egy gyönyörű előadónő hasonlóan gyönyörű hanggal.
Adott három torokszorító vers (a sok közül itt most csak ennyi), melyek bizonyítják a magyar nyelv végtelen szépségét, változatosságát ("S a férfierõ roppant vásznait / Ujjai apró szallagokra bontják.")
És ezekkel együtt pedig a Dalok által a körülírhatatlan hangulat.

Az előadót nem ismerem mint kellene, valahogy számomra ismeretlenül eddig mindig túl populárisnak tűnt munkássága, kissé diszkós, mainstream.
Szerencsére jó nagyot tévedtem.

Ákos férfi előadóként olyan mélységet jár be, mint Ágnes Vanilla nőiként. 2005-ben jelentette meg azt az albumát, melyen József Attila verseket dolgozott fel, a költő születésének 100. évfordulójára. És még Radnóti életművéből ajándékoz minket néhány gyöngyszemmel.

Ne tarts attól, hogy esetleg túl populárisnak véled az előadót! Ha végighallgatod az albumot, úgysem fogsz megnyikkanni jó fél napig... Hidd csak nyugodtan el: ez nem a felszín, van mélysége, van súlya és van értéke. Legalább nem rázza a rongyot, a nyálát nem veri, nem mű, nincsenek botrányai, nem keresi a magazinok címlapját, nem nyomul, egyszerűen "csak" alkot. Ezenkívül intelligens és okos. Talán épp emiatt nem "trendi", nem igazán hallható és látható rádiókban és tévében.

Abban reménykedem, hogy a manapság rengeteg felszínre jutott-tört nemzeti tudat (legyen az mégolykor roppant türelmetlen és mellveregető is) valamint a tradicionális világ felé fordulás, az erősödő értékközpontúság ilyen és ehhez fogható alkotásokat-alkotókat, műveket-művészeket tisztelni fogja, ápolni emléküket, tovább fogja adni a következő generációknak azokat a reménykeltő értékeket, amit ők adhatnak.

Három apró kincs, gyöngy fog most e blogból mint egy régies motívumokkal díszített tarisznyából előgurulni. Csak néhány csepp azon sós, keserű vizű tengeréből a magyarnak, "kis, száraz nemzet", melyet vihar annyit tépázott, és melyre sajátjaként és magát büszkén kihúzva tekinthet.

A modern művészet cseppjei. Ezek a cseppek Hozzánk tartoznak. Örüljünk nekik.

(először szerintem olvasd el az egyes verseket nagyon figyelmesen, majd aztán elindíthatod a mellékelt zenét)

----------------------------------------

JÓZSEF ATTILA: ÓH SZÍV! NYUGODJ!


Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.

1928 vége





----------------------------------------

JÓZSEF ATTILA: TALÁN ELTŰNÖK HIRTELEN

Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.

Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

1937. nov.

----------------------------------------

JÓZSEF ATTILA: NŐ A TÜKÖR ELŐTT

A tükör elõtt öltözik. Csupasz,
Akár a frissen megköszörült penge.
Nem látta férfi, mégis beleszúrja
Kegyetlen tükre minden férfi-szembe.

A tükör elõtt öltözik. Gyapjú
Kelmét neki növeszt a férfi nyája.
Szoknyaként veszi magára a poklot
S az ég fodorként hullámzik alája.

Hajára aggat mély rejtelmeket,
Vagy hajnalból köti ragyogó kontyát
S a férfierõ roppant vásznait
Ujjai apró szallagokra bontják.

Fülönfüggõül szívünket veszi,
Nem hallott zenét csak neki zenéljen
És nyelve alatt jéghegyeket hordoz,
Hogy forróságát elvermelje mélyen.

Lelkiismeretünket gyújtja föl,
Hogy szemöldökét véle bekormozza,
Tíz manikûrözött méregfogát és
Ajkát vérünkkel festi meg pirosra.

S már készen van és nincsen rajta más.
Á, dehogy! tán csak egy virágszál éppen!
Annyira egyszerûen indul el,
Hogy szõnyegére: holt agyunkra lépjen.

1924. január





József Attila összes költeménye:
http://mek.niif.hu/00700/00707/html/index.htm

Ágnes honlapja:
www.agnesmusic.hu/