2010. november 13., szombat

Ősz II. - Tűnődő

Opeth, néhány Dal, galéria, hangulatok, gondolatok, töprengés... Fejezetek az Őszről.
A legszebb őszi dalai hallgathatók meg az Opeth-től, és igyekszem a lehető leghangulatosabb képeket összeválogatni.


Az ember nehezen akar beletörődni augusztus végén-szeptember elején, hogy "Batyuba szedte rongyait a nyár".

Reggel arra ébredek, hogy csendesen, de mégis kapkodva pakolja össze dolgait.
Ő az. Nyár.
Már így is továbbmaradt, mint lehetett, ideges, feszült. Gyönyörűszín rúzsait felveszi, sietősen táskájába akarja menet közben dobni, de néhány a legélénkebbek közül leesik, még a levegőben szétlebegnek árnyalataik, beragyogván az öregedő leveleket.
- Miért sietsz annyira?
Rám pillant, ezeket a szemeket soha nem lehet felejteni. Olyan Élet, Erő és Vidámság sugárzik még belőlük. Most a feszültséggel keveredik bennük a távozás miatti szomorúság.
Felszedegeti a rúzsokat, amelyek nélkül a földön nyugvó levelek beletörődnek a hideg és eső általi elöregedésbe - megbarnulnak majd.
És Ő maga aranyos fürtjeit félresimítja, egy üres tálra gyümölcszamatokat rendez még el gondosan, itt hagyja őket.
- Majd egyél ezekből, friss, ízletes, a piacos nénitől vettem, üdvözöl. - Még rohanva is milyen gondoskodó... Én amikor rohanok egyik helyről a másikra, soha nem vagyok ilyen, inkább komor és gondterhelt, sokszor mogorva. De viszont Ő: mint a fáradhatatlan Anyák, mint a bábáskodó Nővérek, mint a hűséges Társak, mint a szerető Barátnők.
- Köszönöm. Nem.. szóval, nem tudod még, mikor jössz majd, ugye?
- Áh, dehogy tudom. Talán áprilisban, vagy lehet már korán, március végén.
- Bár úgy lenne...
A görögkék kendődet, melyet lazán nyakad körül sokszor viselted az év közepén, most táskádba gyűrted. Majd megállsz.
- De fogsz hiányozni..
- Igen. Te is.
Puha illatú karjaiddal gyorsan túlesel az ölelésen, majd felkapod táskádat.
- Segítsek?
- Áá, nem kell, boldogulok, nyugi.
Az ajtóban még visszapillantasz és utoljára elmosolyodol. Ezért a mosolyért, meg azért, hogy jövőre bizton eljössz újra, kellemes nyugalom száll meg.
Visszafogott mély sóhaj, aztán az ablakon kitekintek, közben kortyolom a bársony fekete kávét.
Tűnődve nézem a padokat.
Gyönyörű ez az Ősz.

És egy újabb kegyetlen, brutális év áll előttem...

* * *



* * *