Tegnap dél körül félbehagytam egy írást, de igazándiból azt már jó lett volna vasárnap megírni, mondjuk este. Hétfőn is meg mai is, reggel pocsékul keltem, tápászkodtam fel, fájt a szívem meg a tarkóm. Viszont jó érzés volt sok Lányismerősömet köszönteni, ez tompított valamelyest a fájáson, és a szokásos kávé. Megvártam a hétfői nap végét ezzel az írással, ami megemlékezésnek is nevezhető, bár azt már megtettem Hölgyismerősöknek személyesen, mailben, meg ahogy tudtam. A nap során szerzett tapasztalatok, gondolatok felgyűltek, hétfő éjszaka elrendeztem magamban ezeket. Bár éjszaka nem fejeztem be, eléggé fájt a fejem, aztán inkább aludni mentem.
A hétfői nappali írásom kiégett, tüskés, kiábrándult volt a Nők mai helyzetéről, ezt most, tegnap este és ma is így gondolom, régebben is így gondoltam, és így fogom gondolni holnap, azután, meg azután is, meg vagyok győződve arról, hogy ahhoz nem kell feministának lenni, vagy egyáltalán bármilyen oldalhoz, ideológiához tartozni, hogy felismerje az ember: a modern világ nem emelte fel a Nőt, sokszor inkább bizonytalanságba taszította, az öntudatos Nő figyelemre méltó, örülni kell neki, de vannak ennek árnyoldalai is. Nem, ez az írás nem a mai kifordult, kibicsaklott, könnyelmű társadalomról fog szólni elsősorban, azt majd megteszem a közelgő (haraggal teli) írásomban. Ezt a napot miért áldoznám arra, hogy ostorozzam a mai mentalitást? Hiszen ma egy szép nap volt. Ma a düh helyett nyugodtan, békése(bbe)n, figyelemmel telve egy alanyra gondolva próbálok szavakat, mondatokat, érzéseket, gondolatokat fűzni.
Ez az írás arról fog szólni, hogy én mit érzek a Nőkkel kapcsolatban, milyen tapasztalataim vannak az életből a Nőkhöz történő viszonyaimban, kapcsolataimban, a Nőnapról pár mondat, észrevétel. Nem fogok világmegváltó gondolatokat kiagyalni, nem fogok olyanokat írni, hogy padlót fog az ember, nem fogok olyat írni, amin még senki nem gondolkodott el. Most valahogy nem vagyok felpörögve (bár a tegnap és a ma nem volt egyáltalán vészes, „nem dobott le az Úr nekem banánhéjat, hogy betörjem orromat”), inkább hűvösebb nyugalom, fáradtság, öregség az, amit érzek. Nem lesz borongós szerintem, de ömlengő, imádatos sem lesz. Sokan azt hiszik, hogy milyen emelkedetten köszöntettem e-mailekben a Nőket.
Ismerős Müller Péter neve?
Hasonlókat szokott írni, csak nem blogra, hanem könyvbe. Mindketten érzésekről, emberekről, életről, lélekről, egyebekről írunk. Természetes, hogy Müller is elgondolkozott már a Nőkről. Én is ezt fogom tenni most. De stílusunk különbözik egymástól. Ő olykor emberfeletti, transzcendens rétegekbe emeli a Nőt. Egyesek gúnyosan azt vélhetik, hogy Müller magasztosan, belegondolva dolgokat, ezt-azt elmélkedik a Nő létén, lelkén. Köztem és közte a jelen írásban (és a többiben is) én a különbséget ott látom inkább, hogy nem költök bele elvont, absztrakt képeket. Meg elég kesernyés ízűek az írásaim, Müllerében több optimizmus van, bár kitapintható nálam is a pulzáló erő és hit. Az ő írásai inkább a fehér vagy a tejcsokoládéhoz hasonlítanak, az enyémek pedig inkább a fekete vagy keserű étcsokoládéhoz. Eh, van ám hasonlat, ugye?
Szóval... kezdjük el.
Az első Dal:
Kimnowak – Gyémánt
(az egyik leggyönyörűbb magyar szerzemény)
Müllertől származik ez az idézet:
"Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van." - Müller Péter
Szép gondolatok. Nem szeretném ezt az idézetét kielemezni, nem is hiszem, hogy kellene, ízlelgesse mindenki szépen Müller eme csokidarabját.
Visszatérve arra, hogy nyálasan köszöntettem-e a Nőket… inkább úgy vélem, ez ma már nem megszokott. Elszoktak ettől a Nők. Olyannyira, hogy ha olvasnak ilyet, nem érzékelik (talán, de ez nem biztos), talán csak annyit gondolnak, szép sorok, szavak, és ennyi. De lehet, hogy én vagyok csak ilyen szkeptikus. Gondolom, hogy sok mai férfi pokolba kívánta ezt a napot, venni virágot, csokit, elmenni étterembe, kínlódás az egész. Aztán elolvassa a nyilvános fórumon, körlevelen az általam megírt köszöntőt, rühell, meg irigykedik. Pedig a többség, a férfiak nevében írtam én is. A nevükben, nem hagyva ki senkit sem, mindenkire gondolván, nem sajátítva ki, hogy sikerült azt a mély tiszteletet, ragaszkodást megfelelő szavakba önteni, elküldeni. Áh, mindegy. Azt mondanák sokan: ne foglalkozz vele, ne törődj ezzel, szép gesztus volt, a suttyók, irigyek pedig elmehetnek a francba. Na ja, azért még néhány évtizeddel előbb jóval több tartás és férfiasság volt meg az „erősebbik” nemben. (Tudtuk azt egyébként, hogy a Nőnap baloldali indíttatású mozgalomhoz kötődik?)
Csak azt nem tudom, mire fel mondják azt sokan, hogy erősebbik nem? Mert ez egy régi önáltatás. Fizikailag lehet, hogy oké a jelző, de amúgy meg...
A Nők sokkal többet küzdenek az életben. A férfiak csak felnőnek, elmennek dolgozni, söröznek, fociznak, haveroznak, filmeznek, csocsóznak, gyereket csinálnak, stb. Kb. ennyi. Ezekhez nem kell semmi, mert ezek a nagy semmik.
A Nők viszont…
… egy barátom azt mondta decemberben, amikor beszélgettünk a lányokról, hogy csak egyvalamit ne csinálj – mondta -, ne próbáld megfejteni őket! Igaza van, bár ez inkább egy ilyen szokásos, átlagszöveg volt. Hm, igazából itt a szóhasználat a helytelen: nem megfejteni kell őket, szerintem. Hanem pusztán megérteni őket, jobban figyelni Rájuk, apró arcrándulásukra, vállvonásukra, rezdüléseikre. Ha azt mondjuk: meg kell fejteni, akkor én úgy vélem az olyan, mintha tolakodnál, az egészet próbáljuk felfogni, ami… hát no sansz erre. Nem lehet. De megérteni lehet azt, hogy miért is fontos Neki az, hogy ma vagy holnap ne menj el a barátokkal sörözni, kosarazni, focizni, csocsózni, pókerezni stb., hanem inkább Vele legyél. Mert szüksége van Erre.
Estefele, miután hazaestem, vacsora közben a Class FM-en Csiszár Jenő műsorát szoktam hallgatni, az adásban lehetőleg az aznapi vagy közelmúltbeli pozitív, jó dolgokat, eseményeket, történéseket mondják be, írják le/be a hallgatók. (egy példa: egy fiatalember azt mondta Csiszárnak, hogy a mai nap azért volt szép neki, mert kisfiának a magas láza lejjebb ment, már nem olyan magas és édesapja betegségéről kiderült, hogy nem olyan súlyos mint gondolták, nincs túl nagy vész… emberi dolgok nem? Igen). Szoktak Nőkről is beszélni, beírni oda, minduntalan elmondva azt, hogy ő vagy ő vagy a másik ő milyen sokat jelent neki, ennek, annak meg amannak.
Nem igazán akarok most negatívumokat írni a Nőkről. De eddigi életemben sokszor éreztem úgy, hogy nagyon igazságtalanok, kemények velem szemben. Lenyeli az ember, hát… igen. Mind a mai napig nem értem azt a kifakadást, hogy „mocskos férfiak, vesszen a férfitársadalom”. Ez olyan naiv, gyerekes kirohanás. Mert valóban ez a helyzet, a kritika jogos, csak néhány kegyed elfelejti, hogy szépen egy kalap alá vesznek ezzel minden férfit. Ezenkívül… a körülrajongott gyengébbik nem se tekinthető egészen tökéletesnek...
… emlékeimben felrémlik, hogy sok-sok évvel ezelőtt, fiatalabb voltam még, udvaroltam egy Lánynak, aki hitegetett, mennyi reményt fűztem Hozzá, ahhoz a kapcsolathoz! Aztán - a fiatal lányokra olykor jellemző könnyelműséggel - kiadta utamat, mert nem voltam túl izgalmas számára (így fogalmazott, ez nagyon megmaradt bennem). Nem szokásom pár óra, nap ismertség után lekapni a lányokat, szerintem erre időt, köröket kell hagyni. Ez nem 19. századi felfogás, ezt így kell.
Igen, volt ilyen is.
Eltértem: szóval a Nők a férfiakhoz viszonyítva aránytalanul sokat tűrnek az életben. (látható: kis betűvel írtam a férfit, ennyit is érnek, pedig hagyományos értékrendszerű vagyok). Gondoljuk csak végig, képzeljük csak el a Női élet ívét! Várni végre valahára olyan fiúra, aki nem csak a testiséget, a szexet keresi, nem csak Azt akarja. Várni olyanra, aki … (ide minden Nő azt illeszt be, amit akar). A testi adottságok, gyengeségek, az első nehézségek amik adódnak (ezt a Lányok bizonyára jól tudják tinédzser korból). A fiúknak túl sok gondjuk nem volt azon túl menően, hogy a legújabb FHM-et, CKM-et, Plaboyt-t beszerezzék meg a Nemzeti Sportot olvassák, gépezzenek, focizzanak, stb. A Lányoknak viszont jóval több gondjuk van tinédzser korban, elfogadni, hogy változnak. A fiúk meg elvannak, szerencsétlenkednek, suták.
Ha valaki engemet kérdez, akkor számomra, szerintem a legnagyobb lelki, életvezetési, életfelfogási különbség, választóvonal Nő és férfi között az, hogy a Nőknek gyermekük lesz.
Igen. A Gyermek.
Hm. Ezt most nehéz lesz felépítenem, leírnom, megpróbálom. A Nők biztosan érteni fogják, mit szeretnék megosztani.
Amikor gyermeket várnak, akkor az nem egy mindvégig csak jó dolog. Ott bújik egy… egy nagyon nehéz érzés. Erről az érzésről Anyám és Nővérem jó néhány ismerőse tud beszélni. Ez az érzés tulajdonképpen az, hogy fel fogják a Nők: a gyermek iránti felelősség innentől kezdve szinte életük végéig kísérni fogja őket. A Gyermek nem olyan mint a kutya vagy a macska, kizárom, adok neki kis kaját, és kész. Ha sír a Gyermek, akkor fel kell kelni, csitítani, megnyugtatni, simogatni kell, akkor is, amikor csak fél órát fogsz majd aludni. Zömmel a Nők fognak bevásárolni, mert ők tudják, mi kell. Ők fognak takarítani, mosni, vasalni, főzni, szinte MINDENT ők fognak csinálni! Amikor a filmekben látjuk azt, hogy a munka után a férfi csendesen (mintha annyira lepasszírozta volna az irodai munka) hazatér, a Nő pedig úgy köszönti a konyhába foglalatoskodva, mintha éppen most kelt volna fel és fitt. Pedig igazán nem látszik az, hogy nap mint nap mennyit güriznek a Nők. Mintha a filmben nem is lenne más gondjuk, hogy csak szépen megetetik a gyereket, egy kis vacsorát főznek, és kész. Ah, persze… hogyne…
Teljesen igaz az, hogy a Nők és a Gyermekek között jóval szorosabb a kapcsolat, mint az Apa és a Gyermekek között, a Nők jóval több időt töltenek velük, többet gondoskodnak róluk.
A Nő fog a gyermekkel egész életében foglalkozni, ő fog neki enni adni, ennivalót odatenni neki, rendezni ruháit, aggódni vizsgájáért, az érettségiért, a diplomáért, mindenért, az első szerelemért, az esküvőért, a születő gyermekért, az unokáért. MINDENÉRT ő fog jobban gondoskodni, ami a gyermekét illeti.
Túl keményen bírálom a férfinépet, öngólt rúgok, vélhetik a kollégák.
Én bejárós vagyok, ami azt jelenti, hogy minden egyes nap 10 percet biciklizek a buszállomásig, felszállok a buszra, melyen egy órát ülök, majd 10 perc fel a Széchenyi utcán, majd 10-15 perc a villamossal az Egyetemre. Majd a nap végén újra ennyit vissza, több mint másfél óra megint, minden egyes nap több mint 3 óra így telik el. És sokszor volt az eszemben, amikor hazafelé utaztam a buszon, hogy jó is volna kolisnak, albérletesnek lenni bent Debrecenben.
Majd hazaérek, és lerogyok a konyhaasztalhoz, a székre és … milyen jó érzés már, hogy Anyám elém teszi a gőzölgő finom levest, kedvesen szól hozzám, már előre megágyazott nekem, vagy amikor az íróasztal fölé görnyedem és a sokévi munkába belefáradt kezét vállamra téve mondja, hogy hagyjam már agyam gyötrését, és pihenjek.
…
(szünetet hagyok, hogy ezt az olvasó felfogja, mennyire... milyen megnyugtató)
Írjak még ilyet?
Nem tudsz egyszerűen nem mosolyogni a boltos nénire, amikor kedvesen nyújtja át neked a meleg, frissen sült, felszeletelt kenyeret.
Vagy amikor felhőktől sűrűn burkolva merengve megy az ember a folyosón, vagy ül és elé terem, vagy felé jön egy mosolygó, örömmel, élettel teli lány, kedvesen, mosolyogva kérdi, hogy vagy, mizu, mi ez borússág Csabikám? Hát az ilyeneket nem lehet csak úgy leírni, ezeket érezni jó. Ennyi.
Annyira bírom amikor… na jó, leírom, mikor a legaranyosabbak a Nők. Hehe.
Amikor megtorpansz, amikor elbizonytalanodsz a mindennapok hajtásában, rohanásában, feladataiban, amikor valami hülyeséget akarsz csinálni, vagy mondani, érezni (akarva vagy akaratlanul), vagy már-már megtennéd, akkor Ők odaállnak, Ők "helyretesznek", Ők fenéken billentenek, de úgy, hogy aztán rögtön összekapod magad.
Amikor mérgesek, bosszús kedvükben vannak, majd megeszi őket a méreg, akkor valamiért olyan bájosak, bár talán akkor szerencsésebb, ha elkerüljük őket.
Amikor mondasz nekik valamit, de direkt ködösítesz, nem mondod el teljesen a dolgot, terelsz, és ők pedig majd megőrülnek, kíváncsiak, ha mégse megy nekik az információkicsikarás, akkor durcik. Na akkor megint aranyosak.
Amikor megleped Őket, akkor kisgyerekké válnak, lesznek, és annyira örülnek annak, amit kapnak, még ha kis apróság is, de legfőképp a virág az, amitől ragyog a szemük. Talán inkább a figyelem, ami jólesik nekik. Az, hogy kapnak egy üzenetet, tárgya mondjuk Köszöntő. Meg vannak lepve, először nem is tudják hova tenni a meglepetés okozta örömöt, majd ezt a zavarodott mosolyt felszabadult örömteli mosoly követi.
Amikor lelkesek, valaminek örülnek, pörögnek ettől, madarat lehet akkor fogatni velük. Ha kijönnek egy vizsgáról, és a nyakába ugranak a másiknak.
Amikor alszanak Melletted; akkor olyan nyugodtnak, békésnek tűnnek és ez a nyugalom, ez a béke Rád is átszáll.
...
Hát igen, ezek jó dolgok.
Rideg világban élünk. Érezzük ezt a szót? Rideg. Képesek vagyunk felfogni? Igen? Mert a legnagyobb gondja a mai világnak és társadalomnak az, hogy őszintén nem tudja az érzéseket kifejezésre juttatni, cikinek, túl romantikusnak gondolják. Ami szimplán érthetetlen.
Ha képesek vagyunk erre, akkor a fenti sorok elolvasása folytán azt is érezhetjük, mennyire emocionális gondolatok voltak. Én mégis azt írom, gondolom, hogy amikor látsz egy Nőt örülni (de nemcsak őt, hanem mondjuk egy Gyermeket)... hát AZ valami Csoda.
…
Áh. Még annyi mindent lehetne írni Róluk. Most ennyi jut eszembe. Zárni kellene.
Ebbe, így, ilyen mélyen ritkán gondol bele egy férfi, pedig kellene.
Sokat köszönhetek a Nőknek. Nemcsak én, más is.
Pedig... adhatnak Neked bizonytalanságot, pánikot, félelmet, kemény kritikát, kiábrándultságot, pofont, haragot, dühöt, fájdalmat, kosarat...
De ... de több jót adnak.
Erre minden Nő képes, mindegyikőjük, kivétel nélkül.
(Még az is, aki dacoskodik és azt mondja, hogy ő nem akar Nő lenni, őt hagyják békén ilyennel, elege van mindenkiből, főleg a szemét férfiakból... De később, majd, majd egyszer, szépen lassan változni fog ő is. Mert én is voltam nőgyűlölő, konvenciódöngető, lázadó, ... aztán változik, formálódik az ember... a lelket 25 évnyi vihar megtépi, elvonulta után pedig már nem akar őrjöngeni, mert elég volt belőle, csak leülni, pihenni szeretne, egy picit)
Mit adhatnak a Nők?
...Hitet, reményt (hogy tudj minden egyes napnak nekivágni a világnak, hogy a reggeli kávé után fel tudd venni nehéz táskádat, és el tudj indulni).
...Nyugalmat, békét (hogy tudj örülni a biztonságnak, amit csak fizikailag adhat egy ház, de azok csak hideg falak, bútorok).
...Mosolyt, örömöt, nevetést (hogy tudd Te is mosolyogni, élvezni, érezni egyáltalán az életet, és ne csak a felhőrengeteget lásd, hanem a napfényt is, amiről tudod, hogy van, csak elfelejtkezel róla a felhők miatt; hogy milyen az, amikor történik valami nagyon jó, és a Nő együtt nevet, mosolyog, örül Veled... hihetetlen).
...Stabilitást, erőt, támaszt, pillért, identitást (hogy ne ess szét, ne zuhanj össze mint egy rongybaba, amikor lelki világod összecsuklik, akkor ott teremnek a Nők, és mankót adnak vagy akár Ők maguk a támaszok; hogy tudd, merre van a helyed a világban, hiszen TE vagy a férfi, állítólag, csak hát sokszor az Élet súlya Rád zuhan).
…
Ennyi. Még tovább fűzhetném, de minek, mi végre?
Ez az írás olyan, mint az Élet: voltak benne felemelő, boldog részek, voltak kesernyés, keserű, kedvtelen, örömtelen részek is. De őszinte és emberközeli lett. Azt hittem, az utolsó sorokig tüskés lesz, de a végére feloldódik.
Zárok egy olyan Dallal, amihez most nem írok semmit. Nem kell ide most szó, betű. Csak hallgassuk. Egyszerűen csak szép.
Ákos - Asszony
(egyébként nem tudom, mikor fogok legközelebb írni a blogra, mostanában nincs túl sok kedvem. Ehhez sem, máshoz sem. De négy téma már van. 1. Gyermekek. 2. Az idősek. 3. Agyarország: a mai (m)agyar társadalom-politika-hőbörgések. 4. Koldusok-hajléktalanok. Az utóbbi kettő téma dühös lesz, szerintem. Semmit sem tudnak a lét és a szegénység szakadéka fölött egyensúlyozó-lebegő elesettek kezdeni a mellveregető nacionalizmussal, mert a nyomorból ez nem emeli fel őket, nem érzik maguknak, nem hisznek benne (ezt én írom, egy jobboldali-konzervatív). És egy ötödik téma: alkoholizmus.)
A hétfői nappali írásom kiégett, tüskés, kiábrándult volt a Nők mai helyzetéről, ezt most, tegnap este és ma is így gondolom, régebben is így gondoltam, és így fogom gondolni holnap, azután, meg azután is, meg vagyok győződve arról, hogy ahhoz nem kell feministának lenni, vagy egyáltalán bármilyen oldalhoz, ideológiához tartozni, hogy felismerje az ember: a modern világ nem emelte fel a Nőt, sokszor inkább bizonytalanságba taszította, az öntudatos Nő figyelemre méltó, örülni kell neki, de vannak ennek árnyoldalai is. Nem, ez az írás nem a mai kifordult, kibicsaklott, könnyelmű társadalomról fog szólni elsősorban, azt majd megteszem a közelgő (haraggal teli) írásomban. Ezt a napot miért áldoznám arra, hogy ostorozzam a mai mentalitást? Hiszen ma egy szép nap volt. Ma a düh helyett nyugodtan, békése(bbe)n, figyelemmel telve egy alanyra gondolva próbálok szavakat, mondatokat, érzéseket, gondolatokat fűzni.
Ez az írás arról fog szólni, hogy én mit érzek a Nőkkel kapcsolatban, milyen tapasztalataim vannak az életből a Nőkhöz történő viszonyaimban, kapcsolataimban, a Nőnapról pár mondat, észrevétel. Nem fogok világmegváltó gondolatokat kiagyalni, nem fogok olyanokat írni, hogy padlót fog az ember, nem fogok olyat írni, amin még senki nem gondolkodott el. Most valahogy nem vagyok felpörögve (bár a tegnap és a ma nem volt egyáltalán vészes, „nem dobott le az Úr nekem banánhéjat, hogy betörjem orromat”), inkább hűvösebb nyugalom, fáradtság, öregség az, amit érzek. Nem lesz borongós szerintem, de ömlengő, imádatos sem lesz. Sokan azt hiszik, hogy milyen emelkedetten köszöntettem e-mailekben a Nőket.
Ismerős Müller Péter neve?
Hasonlókat szokott írni, csak nem blogra, hanem könyvbe. Mindketten érzésekről, emberekről, életről, lélekről, egyebekről írunk. Természetes, hogy Müller is elgondolkozott már a Nőkről. Én is ezt fogom tenni most. De stílusunk különbözik egymástól. Ő olykor emberfeletti, transzcendens rétegekbe emeli a Nőt. Egyesek gúnyosan azt vélhetik, hogy Müller magasztosan, belegondolva dolgokat, ezt-azt elmélkedik a Nő létén, lelkén. Köztem és közte a jelen írásban (és a többiben is) én a különbséget ott látom inkább, hogy nem költök bele elvont, absztrakt képeket. Meg elég kesernyés ízűek az írásaim, Müllerében több optimizmus van, bár kitapintható nálam is a pulzáló erő és hit. Az ő írásai inkább a fehér vagy a tejcsokoládéhoz hasonlítanak, az enyémek pedig inkább a fekete vagy keserű étcsokoládéhoz. Eh, van ám hasonlat, ugye?
Szóval... kezdjük el.
Az első Dal:
Kimnowak – Gyémánt
(az egyik leggyönyörűbb magyar szerzemény)
Müllertől származik ez az idézet:
"Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van." - Müller Péter
Szép gondolatok. Nem szeretném ezt az idézetét kielemezni, nem is hiszem, hogy kellene, ízlelgesse mindenki szépen Müller eme csokidarabját.
Visszatérve arra, hogy nyálasan köszöntettem-e a Nőket… inkább úgy vélem, ez ma már nem megszokott. Elszoktak ettől a Nők. Olyannyira, hogy ha olvasnak ilyet, nem érzékelik (talán, de ez nem biztos), talán csak annyit gondolnak, szép sorok, szavak, és ennyi. De lehet, hogy én vagyok csak ilyen szkeptikus. Gondolom, hogy sok mai férfi pokolba kívánta ezt a napot, venni virágot, csokit, elmenni étterembe, kínlódás az egész. Aztán elolvassa a nyilvános fórumon, körlevelen az általam megírt köszöntőt, rühell, meg irigykedik. Pedig a többség, a férfiak nevében írtam én is. A nevükben, nem hagyva ki senkit sem, mindenkire gondolván, nem sajátítva ki, hogy sikerült azt a mély tiszteletet, ragaszkodást megfelelő szavakba önteni, elküldeni. Áh, mindegy. Azt mondanák sokan: ne foglalkozz vele, ne törődj ezzel, szép gesztus volt, a suttyók, irigyek pedig elmehetnek a francba. Na ja, azért még néhány évtizeddel előbb jóval több tartás és férfiasság volt meg az „erősebbik” nemben. (Tudtuk azt egyébként, hogy a Nőnap baloldali indíttatású mozgalomhoz kötődik?)
Csak azt nem tudom, mire fel mondják azt sokan, hogy erősebbik nem? Mert ez egy régi önáltatás. Fizikailag lehet, hogy oké a jelző, de amúgy meg...
A Nők sokkal többet küzdenek az életben. A férfiak csak felnőnek, elmennek dolgozni, söröznek, fociznak, haveroznak, filmeznek, csocsóznak, gyereket csinálnak, stb. Kb. ennyi. Ezekhez nem kell semmi, mert ezek a nagy semmik.
A Nők viszont…
… egy barátom azt mondta decemberben, amikor beszélgettünk a lányokról, hogy csak egyvalamit ne csinálj – mondta -, ne próbáld megfejteni őket! Igaza van, bár ez inkább egy ilyen szokásos, átlagszöveg volt. Hm, igazából itt a szóhasználat a helytelen: nem megfejteni kell őket, szerintem. Hanem pusztán megérteni őket, jobban figyelni Rájuk, apró arcrándulásukra, vállvonásukra, rezdüléseikre. Ha azt mondjuk: meg kell fejteni, akkor én úgy vélem az olyan, mintha tolakodnál, az egészet próbáljuk felfogni, ami… hát no sansz erre. Nem lehet. De megérteni lehet azt, hogy miért is fontos Neki az, hogy ma vagy holnap ne menj el a barátokkal sörözni, kosarazni, focizni, csocsózni, pókerezni stb., hanem inkább Vele legyél. Mert szüksége van Erre.
Estefele, miután hazaestem, vacsora közben a Class FM-en Csiszár Jenő műsorát szoktam hallgatni, az adásban lehetőleg az aznapi vagy közelmúltbeli pozitív, jó dolgokat, eseményeket, történéseket mondják be, írják le/be a hallgatók. (egy példa: egy fiatalember azt mondta Csiszárnak, hogy a mai nap azért volt szép neki, mert kisfiának a magas láza lejjebb ment, már nem olyan magas és édesapja betegségéről kiderült, hogy nem olyan súlyos mint gondolták, nincs túl nagy vész… emberi dolgok nem? Igen). Szoktak Nőkről is beszélni, beírni oda, minduntalan elmondva azt, hogy ő vagy ő vagy a másik ő milyen sokat jelent neki, ennek, annak meg amannak.
Nem igazán akarok most negatívumokat írni a Nőkről. De eddigi életemben sokszor éreztem úgy, hogy nagyon igazságtalanok, kemények velem szemben. Lenyeli az ember, hát… igen. Mind a mai napig nem értem azt a kifakadást, hogy „mocskos férfiak, vesszen a férfitársadalom”. Ez olyan naiv, gyerekes kirohanás. Mert valóban ez a helyzet, a kritika jogos, csak néhány kegyed elfelejti, hogy szépen egy kalap alá vesznek ezzel minden férfit. Ezenkívül… a körülrajongott gyengébbik nem se tekinthető egészen tökéletesnek...
… emlékeimben felrémlik, hogy sok-sok évvel ezelőtt, fiatalabb voltam még, udvaroltam egy Lánynak, aki hitegetett, mennyi reményt fűztem Hozzá, ahhoz a kapcsolathoz! Aztán - a fiatal lányokra olykor jellemző könnyelműséggel - kiadta utamat, mert nem voltam túl izgalmas számára (így fogalmazott, ez nagyon megmaradt bennem). Nem szokásom pár óra, nap ismertség után lekapni a lányokat, szerintem erre időt, köröket kell hagyni. Ez nem 19. századi felfogás, ezt így kell.
Igen, volt ilyen is.
Eltértem: szóval a Nők a férfiakhoz viszonyítva aránytalanul sokat tűrnek az életben. (látható: kis betűvel írtam a férfit, ennyit is érnek, pedig hagyományos értékrendszerű vagyok). Gondoljuk csak végig, képzeljük csak el a Női élet ívét! Várni végre valahára olyan fiúra, aki nem csak a testiséget, a szexet keresi, nem csak Azt akarja. Várni olyanra, aki … (ide minden Nő azt illeszt be, amit akar). A testi adottságok, gyengeségek, az első nehézségek amik adódnak (ezt a Lányok bizonyára jól tudják tinédzser korból). A fiúknak túl sok gondjuk nem volt azon túl menően, hogy a legújabb FHM-et, CKM-et, Plaboyt-t beszerezzék meg a Nemzeti Sportot olvassák, gépezzenek, focizzanak, stb. A Lányoknak viszont jóval több gondjuk van tinédzser korban, elfogadni, hogy változnak. A fiúk meg elvannak, szerencsétlenkednek, suták.
Ha valaki engemet kérdez, akkor számomra, szerintem a legnagyobb lelki, életvezetési, életfelfogási különbség, választóvonal Nő és férfi között az, hogy a Nőknek gyermekük lesz.
Igen. A Gyermek.
Hm. Ezt most nehéz lesz felépítenem, leírnom, megpróbálom. A Nők biztosan érteni fogják, mit szeretnék megosztani.
Amikor gyermeket várnak, akkor az nem egy mindvégig csak jó dolog. Ott bújik egy… egy nagyon nehéz érzés. Erről az érzésről Anyám és Nővérem jó néhány ismerőse tud beszélni. Ez az érzés tulajdonképpen az, hogy fel fogják a Nők: a gyermek iránti felelősség innentől kezdve szinte életük végéig kísérni fogja őket. A Gyermek nem olyan mint a kutya vagy a macska, kizárom, adok neki kis kaját, és kész. Ha sír a Gyermek, akkor fel kell kelni, csitítani, megnyugtatni, simogatni kell, akkor is, amikor csak fél órát fogsz majd aludni. Zömmel a Nők fognak bevásárolni, mert ők tudják, mi kell. Ők fognak takarítani, mosni, vasalni, főzni, szinte MINDENT ők fognak csinálni! Amikor a filmekben látjuk azt, hogy a munka után a férfi csendesen (mintha annyira lepasszírozta volna az irodai munka) hazatér, a Nő pedig úgy köszönti a konyhába foglalatoskodva, mintha éppen most kelt volna fel és fitt. Pedig igazán nem látszik az, hogy nap mint nap mennyit güriznek a Nők. Mintha a filmben nem is lenne más gondjuk, hogy csak szépen megetetik a gyereket, egy kis vacsorát főznek, és kész. Ah, persze… hogyne…
Teljesen igaz az, hogy a Nők és a Gyermekek között jóval szorosabb a kapcsolat, mint az Apa és a Gyermekek között, a Nők jóval több időt töltenek velük, többet gondoskodnak róluk.
A Nő fog a gyermekkel egész életében foglalkozni, ő fog neki enni adni, ennivalót odatenni neki, rendezni ruháit, aggódni vizsgájáért, az érettségiért, a diplomáért, mindenért, az első szerelemért, az esküvőért, a születő gyermekért, az unokáért. MINDENÉRT ő fog jobban gondoskodni, ami a gyermekét illeti.
Túl keményen bírálom a férfinépet, öngólt rúgok, vélhetik a kollégák.
Én bejárós vagyok, ami azt jelenti, hogy minden egyes nap 10 percet biciklizek a buszállomásig, felszállok a buszra, melyen egy órát ülök, majd 10 perc fel a Széchenyi utcán, majd 10-15 perc a villamossal az Egyetemre. Majd a nap végén újra ennyit vissza, több mint másfél óra megint, minden egyes nap több mint 3 óra így telik el. És sokszor volt az eszemben, amikor hazafelé utaztam a buszon, hogy jó is volna kolisnak, albérletesnek lenni bent Debrecenben.
Majd hazaérek, és lerogyok a konyhaasztalhoz, a székre és … milyen jó érzés már, hogy Anyám elém teszi a gőzölgő finom levest, kedvesen szól hozzám, már előre megágyazott nekem, vagy amikor az íróasztal fölé görnyedem és a sokévi munkába belefáradt kezét vállamra téve mondja, hogy hagyjam már agyam gyötrését, és pihenjek.
…
(szünetet hagyok, hogy ezt az olvasó felfogja, mennyire... milyen megnyugtató)
Írjak még ilyet?
Nem tudsz egyszerűen nem mosolyogni a boltos nénire, amikor kedvesen nyújtja át neked a meleg, frissen sült, felszeletelt kenyeret.
Vagy amikor felhőktől sűrűn burkolva merengve megy az ember a folyosón, vagy ül és elé terem, vagy felé jön egy mosolygó, örömmel, élettel teli lány, kedvesen, mosolyogva kérdi, hogy vagy, mizu, mi ez borússág Csabikám? Hát az ilyeneket nem lehet csak úgy leírni, ezeket érezni jó. Ennyi.
Annyira bírom amikor… na jó, leírom, mikor a legaranyosabbak a Nők. Hehe.
Amikor megtorpansz, amikor elbizonytalanodsz a mindennapok hajtásában, rohanásában, feladataiban, amikor valami hülyeséget akarsz csinálni, vagy mondani, érezni (akarva vagy akaratlanul), vagy már-már megtennéd, akkor Ők odaállnak, Ők "helyretesznek", Ők fenéken billentenek, de úgy, hogy aztán rögtön összekapod magad.
Amikor mérgesek, bosszús kedvükben vannak, majd megeszi őket a méreg, akkor valamiért olyan bájosak, bár talán akkor szerencsésebb, ha elkerüljük őket.
Amikor mondasz nekik valamit, de direkt ködösítesz, nem mondod el teljesen a dolgot, terelsz, és ők pedig majd megőrülnek, kíváncsiak, ha mégse megy nekik az információkicsikarás, akkor durcik. Na akkor megint aranyosak.
Amikor megleped Őket, akkor kisgyerekké válnak, lesznek, és annyira örülnek annak, amit kapnak, még ha kis apróság is, de legfőképp a virág az, amitől ragyog a szemük. Talán inkább a figyelem, ami jólesik nekik. Az, hogy kapnak egy üzenetet, tárgya mondjuk Köszöntő. Meg vannak lepve, először nem is tudják hova tenni a meglepetés okozta örömöt, majd ezt a zavarodott mosolyt felszabadult örömteli mosoly követi.
Amikor lelkesek, valaminek örülnek, pörögnek ettől, madarat lehet akkor fogatni velük. Ha kijönnek egy vizsgáról, és a nyakába ugranak a másiknak.
Amikor alszanak Melletted; akkor olyan nyugodtnak, békésnek tűnnek és ez a nyugalom, ez a béke Rád is átszáll.
...
Hát igen, ezek jó dolgok.
Rideg világban élünk. Érezzük ezt a szót? Rideg. Képesek vagyunk felfogni? Igen? Mert a legnagyobb gondja a mai világnak és társadalomnak az, hogy őszintén nem tudja az érzéseket kifejezésre juttatni, cikinek, túl romantikusnak gondolják. Ami szimplán érthetetlen.
Ha képesek vagyunk erre, akkor a fenti sorok elolvasása folytán azt is érezhetjük, mennyire emocionális gondolatok voltak. Én mégis azt írom, gondolom, hogy amikor látsz egy Nőt örülni (de nemcsak őt, hanem mondjuk egy Gyermeket)... hát AZ valami Csoda.
…
Áh. Még annyi mindent lehetne írni Róluk. Most ennyi jut eszembe. Zárni kellene.
Ebbe, így, ilyen mélyen ritkán gondol bele egy férfi, pedig kellene.
Sokat köszönhetek a Nőknek. Nemcsak én, más is.
Pedig... adhatnak Neked bizonytalanságot, pánikot, félelmet, kemény kritikát, kiábrándultságot, pofont, haragot, dühöt, fájdalmat, kosarat...
De ... de több jót adnak.
Erre minden Nő képes, mindegyikőjük, kivétel nélkül.
(Még az is, aki dacoskodik és azt mondja, hogy ő nem akar Nő lenni, őt hagyják békén ilyennel, elege van mindenkiből, főleg a szemét férfiakból... De később, majd, majd egyszer, szépen lassan változni fog ő is. Mert én is voltam nőgyűlölő, konvenciódöngető, lázadó, ... aztán változik, formálódik az ember... a lelket 25 évnyi vihar megtépi, elvonulta után pedig már nem akar őrjöngeni, mert elég volt belőle, csak leülni, pihenni szeretne, egy picit)
Mit adhatnak a Nők?
...Hitet, reményt (hogy tudj minden egyes napnak nekivágni a világnak, hogy a reggeli kávé után fel tudd venni nehéz táskádat, és el tudj indulni).
...Nyugalmat, békét (hogy tudj örülni a biztonságnak, amit csak fizikailag adhat egy ház, de azok csak hideg falak, bútorok).
...Mosolyt, örömöt, nevetést (hogy tudd Te is mosolyogni, élvezni, érezni egyáltalán az életet, és ne csak a felhőrengeteget lásd, hanem a napfényt is, amiről tudod, hogy van, csak elfelejtkezel róla a felhők miatt; hogy milyen az, amikor történik valami nagyon jó, és a Nő együtt nevet, mosolyog, örül Veled... hihetetlen).
...Stabilitást, erőt, támaszt, pillért, identitást (hogy ne ess szét, ne zuhanj össze mint egy rongybaba, amikor lelki világod összecsuklik, akkor ott teremnek a Nők, és mankót adnak vagy akár Ők maguk a támaszok; hogy tudd, merre van a helyed a világban, hiszen TE vagy a férfi, állítólag, csak hát sokszor az Élet súlya Rád zuhan).
…
Ennyi. Még tovább fűzhetném, de minek, mi végre?
Ez az írás olyan, mint az Élet: voltak benne felemelő, boldog részek, voltak kesernyés, keserű, kedvtelen, örömtelen részek is. De őszinte és emberközeli lett. Azt hittem, az utolsó sorokig tüskés lesz, de a végére feloldódik.
Zárok egy olyan Dallal, amihez most nem írok semmit. Nem kell ide most szó, betű. Csak hallgassuk. Egyszerűen csak szép.
Ákos - Asszony
(egyébként nem tudom, mikor fogok legközelebb írni a blogra, mostanában nincs túl sok kedvem. Ehhez sem, máshoz sem. De négy téma már van. 1. Gyermekek. 2. Az idősek. 3. Agyarország: a mai (m)agyar társadalom-politika-hőbörgések. 4. Koldusok-hajléktalanok. Az utóbbi kettő téma dühös lesz, szerintem. Semmit sem tudnak a lét és a szegénység szakadéka fölött egyensúlyozó-lebegő elesettek kezdeni a mellveregető nacionalizmussal, mert a nyomorból ez nem emeli fel őket, nem érzik maguknak, nem hisznek benne (ezt én írom, egy jobboldali-konzervatív). És egy ötödik téma: alkoholizmus.)
