2010. február 3., szerda

Pain of Salvation - The Perfect Element (az album címadó dala)

Már említettem a PoS-t, az általam eddig megismert zenekarok közül talán a legérettebb, legintelligensebb, legmélyebb zenét játszó csapatot. Ez az albumuk is ostorozza a társadalmat, most konkrétan azért, mert mit művelhet a társadalmi konvencióáradat egy fejlődő gyermekkel, szervezettel, lélekkel és mi fog történni ezzel a kisfiúval és kislánnyal évekkel később? Sajnos nekik is meg kell tapasztalniuk az Élet szélsőségeit (a legörömtelibbtől a katasztrófákig). Ha beilleszkednek, behódolnak, akkor ők is Tökéletes Elemekké válnak. Ha nem, életük végéig némileg szabadabban, de kitaszítottan kell lebegniük az űrben hibás elemként, mely nem tud idomulni a társadalom szerkezetébe.

A Dal maga hihetetlen, egy Csoda. PoS-t soha nem fogunk hallani a három "nagy" csatornán, ahhoz túlságosan sokat mond erről a beteg világról. Nagyon hosszú szerzemény, mintha egy ember élete pörögne le. A csilingelő kezdés után elragad magával, majd azt, ami egy a felnőtté válásban egy gyermekkel csak megtörténhet, az énekes Daniel olyan szélsőségesen adja elő az egyén tragédiáit: 1:00-tól visszafogottan, fojtottan, suttogva, majd 1:54-től kórussal több szólamban kísérve kemény hanggal folytatja, 2:21-től leállás a kezdő csilingelő hanggal, 2:55-től mennyei szárnyaló hang, 3:20-tól zaklatott ritmusok, 3:45-től újra a menny, 4:10-től már megint elsodor a kezdődallam kiakadt énekkel, majd némi megkönnyebbülés jön 4:34-től, 5:00-tól hegedű is megszólal további klasszikus kísérettel, amely egy örvénybe beleáramlik, 6:30-tól biztató, kedves dallamok jönnek, fokozódva, aztán egy tördelés után 8:02-től újra felemelkedünk, így tekintjük az emberi sorsot, és végül dobcsapásokkal zárul a kompozíció...


... kikerekedett szemek és döbbenet ...